2011. május 26., csütörtök

Édes beteljesülés - Amy's story

** Haley **

-          Lucas… - nyafogtam már sokadjára az úton.
-          Tudom Haley! – nevetett fel jókedvűen. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akit idegesít a nyavalygásom. – Ez a ruha egy rémálom, nem kell elmondanod többször! – emelte kezét a kormányról az arcomhoz, és gyengéden végigsimított az arccsontomon. Alice egy abroncsos ruhát választott számomra, a partira, amit ők adtak, karácsony alkalmából.
-          Bocsánat. – hajtottam le a fejemet.
-          Jaj Életem, semmi baj. – fogta meg a kezemet, és ahogy ránéztem édesen mosolygott rám.
-          Luke… - ejtettem ki tétován a nevét, mire érdeklődve pillantott rám az úttest helyett. Persze nem féltem mellette, hiszen félig vámpír, és jók a reflexei. – Szerintem mindenki tudja, hogy miért viszel engem el egy hétre… - néztem zöld szemeibe.
-          Igen, azt hiszen mind sejtik. – kuncogott.
-          Nem is vicces… - dohogtam. – Anya elcipelt nőgyógyászhoz, még egy hónapja. Ő már akkor biztosra vette, hogy nekem szükségem lesz… - elharaptam a mondat végét, mert még kimondani sem mertem mire készülünk.
-          Semmi olyasmi nem fog történni, amit ne szeretnél. – nézett rám komolyan Lucas.
-          De szeretném csak… Én nem értelek… - gondoltam hirtelen a képeken megjelenő szőke lányra… Lizre.
-          Haley… - sóhajtotta, majd tekintetét az útra szegezte. Feszült volt, láttam, ahogyan karján kidagadnak az izmok, és az arca is megváltozott. Jól van Haley! Ezt jól megcsináltad – szidtam magam gondolatban.
-          Bocsánat… - suttogtam, s inkább kinéztem az ablakon. Most szúrtam el mindent.
-          Liz és én… Tudom, hogy furcsa… Hogy meglepő, hogy azért ment tönkre a kapcsolatunk mert én nem akartam vele lenni… És akkor tényleg úgy is éreztem, hogy nem vagyok elég felkészült rá. De veled más a helyzet. Nem mondom, hogy Elizabethet nem szerettem… - nagyot szusszantottam. – De téged… Te annyira más vagy. Olyan érzéseim vannak irántad, amiket el sem tudok mondani. – tekintetét kerestem, de csak az útra figyelt.
-          Értem. – hangom most sem volt erőteljesebb, mint az előbb.
-          Megérkeztünk. – motyogta. Miami csodálatos volt, és nem hittem volna, hogy egyszer eljutok ide, ráadásul karácsonykor. A ruha, ami már szinte egy örökkévalóság óta rajtam volt, nagyon idegesített.
-          Csodás… - néztem körbe, ahogy kisegített a kocsiból.

A szállodában a bejelentkezés nem tartott sokáig, és meglepődtem, mennyien töltik a karácsonyt itt. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi ember menekül el a hófedte tájakról a melegbe. Mindenesetre, jó volt nézni, ahogyan az emberek megcsodálták a hatalmas karácsonyfát, ami a recepció mellett volt, és ahogyan rajtam kívül még jó sokan meresztik a szemüket az impozáns épület láttán.

Lucas egy szó nélkül fogta meg a kezem, és egy kis tologatós akármilyen kocsival, amin a csomagjaink voltak, elindultunk a lift felé. Próbáltam nem túl negatívan gondolkodni, mert féltem, hogy teljesen elveszem a kedvét attól, hogy velem legyen, de elég nehéz volt.

A szoba, amibe bevezetett, gyönyörű volt, és nem mellékesen hatalmas. Mindent a halványsárga és fehér szín jellemezett. Nekem nagyon elnyerte a tetszésem, így egy picit elfeledkezve mindenről körbesétáltam a lakosztályban, mert ezt már nem lehetett egy egyszerű szobának nevezni.

-          Tetszik? – jött a dallamos kérdés. Imádtam a hangját, mert mindig megnyugtatott, még akkor is, amikor eszét vesztve kiabált Emmettel, vagy mikor Lilivel telefonált. Bármilyen hangszínt is vett fel, az tökéletes muzsika volt a számomra.
-          Nagyon. – fordultam felé mosolyogva.
-          Nézd, én tudom, hogy ez neked új. Nekem is, mert még sosem voltam ilyen kapcsolatban egy lánnyal… - mintha kicsit zavarban lett volna. – És ha nem szeretnél itt lenni… Velem, akkor nyugodtan szólj, és hazaviszlek! – tétován pillantott rám.
-          Hogy lehet egy Volturi katona ilyen bizonytalan magában? – tettem csípőre a kezem, és nevetve kérdeztem őt. Sokat mesélt arról az időszakról, mindent tudok, mindent megmutatott.
-          Hát, ha azt akarod… - vont vállat, majd a következő pillanatban hátam már a falnak feszült. Lucas erősen nyomott a falnak, és halkan morgott, miközben orra végigszántotta a bőrömet a nyakamnál.
-          Én most valami egészen mást akarok… - nyöszörögtem halkan.
-          És mégis mit? – a csillogó zöld szemek kérdőn és mégis pajkosan néztek rám.
-          Téged. – hangomban csengett egy kis bizonytalanság, de ez szerintem érthető is volt, hiszen még sosem voltam együtt valakivel… Sosem szeretkeztem még senkivel.
-          Haley… - sóhajtotta nevemet, majd gyengéden pillantott rám. Egy kicsit hátrébb lépett, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. – Biztos vagy te ebben?
-          Igen… - szinte olyan halkan ejtettem ki ezt az egy szót, hogy nem voltam biztos benne, hogy hallotta.

Tettei azonban másról árulkodtak, szerintem nagyon is hallotta és megértette, amit mondtam, ugyanis egy másodperccel később már az ágy süppedt be alattunk.

Tekintete olyan sok szeretetet, és szerelmet sugárzott, hogy már egy cseppnyi kétségem sem volt kettőnk felől. Tekintete perzselt, majd ajkait a nyakamra nyomta, és csókolni kezdett. A bőröm végig lángolt, ahogy a meleg érintés végigcsúszott a nyakamtól egészen a dekoltázsomig. A ruha, ami rajtam volt, nem sokat takart, épp hogy ráfeszült a melleimre, ami most talán mégis jó dolog volt.

Kezeimmel az ingje alját markoltam, majd mikor észbe kaptam, hogy nekem is tennem kéne valamit, felcsúsztattam tenyereim a hátára, és lassan simogatni kezdtem.
Ahogy ajkai a ruha szegélyénél kalandoztak, elfogott valamiféle extázis.
Nem észleltem pontosan, hogy mikor szabadított meg a ruhámtól, vagy hogy én mikor szaggattam le róla azokat.

Csak azt észleltem, hogy mindenhol ott van. A forró ajkai, a meleg lehelet, ami csiklandozta a bőrömet, a gyengéd érintés.
Minden egy négyzetcentimétert végigcsókolt a testemen, és a végsőkig húzta a gyönyörünket.
Amikor már nem bírtam tovább, szinte könyörögtem neki, hogy tegyen a magáévá.
Csibészesen mosolyogva tett eleget a kérésemnek, és boldogan sikkantva fogadtam magamba őt. Sosem éreztem még ahhoz hasonlót sem, mint amit akkor. Egy pillanatig éles fájdalom járt át, majd fokozatosan vette át ennek a helyét a gyönyör és a kielégülni vágyás.
Órákon át szeretkeztünk, egyik beteljesülés követte a másikat, és végre boldog voltam.

Végre nem volt, aki közénk állhasson, végre úgy éreztem, hogy a kettőnk kapcsolata révbe ért. Már nem éreztem többé úgy, hogy bárki is elválaszthat a férfitól, akit teljes szívemből szeretek.

Az ágyunk felett a plafonon egy tükör volt. És amint belenéztem, megláttam magunkat. Lucas izmos hátát, amint felettem fekszik, a bronz színű haját, ami annyira hasonlított Edwardéhoz. A tökéletesen csontfehér bőrt, ahogyan illik az enyémhez, ahogyan élénkpiros hajam szétterül az ágyon, a fehér takaróval kontrasztot alkotva.
Mosolyogtam. Mert boldog voltam, hogy Lucas Edward Cullennel lehetek. Akit mindennél jobban szerettem. 

Nincsenek megjegyzések: